Bankok csődjéhez vezethet az átgondolatlan hitelmentés
A frankhitelek más devizába váltása bankok csődjét vonhatja maga után – jelezte a Román Nemzeti Bank részéről Nicolae Cinteză. A frankhitelek drámai megdrágulása miatti helyzetre felvetett egyik megoldás azt javasolja, hogy a hitel megkötésekor érvényes árfolyam szerint váltsanak devizát – ez aggályos, vélik a szakemberek.
Tegnap a képviselőházban zajlott egyeztetés a frankhitelekről. A Nemzeti Bank szerint nincs elvi ok arra, hogy a pénzügyi szektor elzárkózzon az átváltástól, ám a frank jelenlegi árától való jelentős eltérés bankokat vihet csődbe, szám szerint 14-et. Az illetékes szerint a megoldást nem kormányrendeletek jelentik, hanem a bankok és az ügyfelek közötti megállapodások. Elhangzott Magyarország példája is, ahol az átváltásból származó veszteséget az állam vállalta fel. Arra a vádra, miszerint 2007-ben a Nemzeti Banknak meg kellett volna tiltania a svájci frankban való kölcsön-felvételt, a szakértő azt mondta: a hitel mint olyan tulajdonképpen egy megvásárolható termék, és a nyolc évvel ezelőtti kilátások nem vetítették előre a maihoz hasonló helyzet kockzatát. Ilyen körülmények között megtiltani a svájci frankban való hitelezést indokolatlan és visszaélés lett volna, tekintve hogy az unióba való belépés a pénzügyi szektor liberalizálását is maga után vonta. Mint ismeretes, a frank 3 lej 74 baniról 4 lej 50 banira emelkedett néhány nap leforgása alatt.
KVR/MVR