• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9749 RON
  • USD4.8373 RON
  • GBP5.9967 RON
  • HUF1.1992 RON
fotó: Miska Brigitta

Bajnok a Sepsi-SIC!

Zsinórban harmadik bajnoki címét is megszerezte a sepsiszentgyörgyi női kosárlabda-csapat a hazai bajnokságban, miután a döntő negyedik mérkőzésén 85-76-re legyőzte a szatmárnémeti VSK-t. Összesítésben 3-1 lett a háromszéki lányoknak, Gyulafehérvár és Kolozsvár után Szatmárnémeti lett a harmadik város, ahonnan levágták a hálót a gyűrűröl a SIC-esek.

A döntő utolsó és az öröm első pillanatai alábbi videónkon is megtekinthető:

Az egy nappal korábban elveszített mérkőzést követően is rosszul kezdett a Sepsi-SIC, sem védekezésben, sem támadásban nem találták az ellenszert, a második negyed közepére 11 pontos előnyt dolgozott ki Szatmár. Ekkor viszont megtáltosodtak a zöld-fehérek, Gödri-Parau pedig egy dudaszós ziccerrel ki is egyenlített.

Sokkal motiváltabban jött ki az öltözőből Zoran Mikes együttese, pillanatok alatt egy 7-0-ás rohammal elhúzott, majd Marius Doba időkérése után visszajött a meccsbe a házigazda.  Első sorban Solopova büntetőivel ragadt ellenfelére Szatmár, de a túloldalon akadt három remek teljesítmény is, Marshall, Gödri-Parau és Mijovic is fontos pontokat szereztek.

Az utolsó 10 percre 4 pontos vendég előnnyel fordultak, de a hazaiak nem adták fel, Solopova büntetőivel és Mandache kosarával egy pillanatra vissza is vették a vezetést. A csapatkapitány, Gödri-Parau viszont nagyon összeszedetten játszott ma, így megint a Sepsi-SIC örülhetett, majd Webb zárhatta volna le a mérkőzést, ha bedobta volna Harrison sportszerűtlen hibája után a két büntetőt és a plusz támadást ponttal fejezték volna be szentgyörgyiek. De hibáztak, viszont Szatmárból már elfogyott az erő, a rövidebb cseresor ekkor éreztette igazán a hatását, végül Gödri-Parau zárta le a mérkőzést és elkezdődhetett az ünneplés.

 

 

 


április 27, 2018