Az oktatásra alapozzák a közösség fejlődését Nyárádszeredában
Az oktatásra alapozzák a közösség fejlődését Nyárádszeredában – ezt a következtetést vonták le a mai kistérségi konferencia résztvevői.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében az önkormányzatban dolgozók munkáját értékelte. Azt mondta: közösséget összekovácsoló építkezés zajlik Nyárádszeredában. A település közel 8 millió lej értékű uniós finanszírozást nyert három iskola felújítására és modernizálására Mosonban, Lőrincfalván és Andrásfalván, illetve a helyi öregotthon korszerűsítésére is 3 millió lejt nyert el. Borbély László, a Szövetség politikai alelnöke kijelentette: el szeretnék érni, hogy a 2014-2020-as Uniós pénzügyi időszakban a kisvárosok és a kistérségi társulások számára jóval több pályázási lehetőségek biztosítson a román állam, ennek érdekében már van az RMDSZ-nek elképzelése és már tárgyal a bukaresti döntéshozókkal.
KÖZLEMÉNY