Az MPP azt javasolja Tőkés Lászlónak, adja vissza a Románia Csillaga érdemrendet
A Magyar Polgári Párt közleményben javasolja Tőkés Lászlónak, adja vissza önszántából a Románia Csillaga érdemrendet.
Nem nevezhető dicsőségnek olyan ország legmagasabb szintű állami kitüntetését viselni, melyben a magyar közösség jogegyenlőségét megtagadják, ahol nem jár az államilag finanszírozott önálló egyetem, vagy az önrendelkezéshez való jogunkat vitatják el. Magyar ember ne viselje annak az országnak az állami kitüntetését, ahol nyelvünket és szimbólumainkat nem használhatjuk szabadon, ahol a magyaroknak nem jár a személyi elvű autonómia, ahol a magyar közösségnek nincs területi autonómiája, sőt olyan régióátszervezésre készülnek, amely csak fokozza közösségünk elszegényedését és az asszimilációt. Ha sokak úgy vélték, hogy nem szabad magyar állami kitüntetést elfogadni Gyurcsány Ferenctől, egyértelműen vissza kell adni és vissza kell utasítani minden román állami kitüntetést mindaddig, ameddig közösségi jogainkat ez az ország nem garantálja! – áll az MPP közleményében.
KOLOZSVÁRI RÁDIÓ/KÖZLEMÉNY