Az Egyesült Államok kiáll az egyházi restitució mellett
Az Egyesült Államok változatlanul kiáll az egyházi restitució mellett.
Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője tegnap találkozott Douglas Davidson rendkívüli követtel, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Holokauszt- és restitúciós ügyekért felelős megbízottjával. A magas rangú diplomata idén második alkalommal látogat Romániába azzal a céllal, hogy az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről és a Mikó-ügyről érdeklődjön. A találkozón Markó Attila elmondta, hogy látszólag kimozdult ugyan a holtpontról a visszaszolgáltatási folyamat, de akadozik, az ígéretekről és az elvárásoktól messze elmarad. Kevés döntés születik, késnek azok a kormányhatározatok, amelyek az ingatlanok rendeltetésének megőrzését szabályoznák. Ugyanilyen kilátástalan a kártérítési folyamat is, hisz még nem zárult le a földterületek felleltározása sem, ráadásul alig néhány hónappal a törvény elfogadása után máris módosítja azt a kormány. A Székely Mikó Kollégium pere szintén kiemelt téma volt a találkozón. Az Egyesült Államok változatlan figyelemmel követi ezt az ügyet, és reméli, hogy igazságos döntés születik – fejtette ki a washingtoni diplomata.
KOLOZSVÁRI RÁDIÓ/RMDSZ