Az úzvölgyi katonatemetőben emlékeztek a román nacionalisták
A korábbi éveknél kisebb létszámban emlékeztek a román nacionalista szervezetek tegnap, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben.
A Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség által meghirdetett rendezvényre jóval kevesebben érkeztek, mint a korábbi években.
A Nemzet Útja szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu beszédében azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy a magyar állam segítségével „magyarosította” a sírkertet. Tîrnoveanu azt is mondta, hogy a magyar állam a székely megyéket és Erdélyt is magyarosítani próbálja, a térség „politikai agresszió” áldozata, de a két szervezet megvédi a román értékeket.
A rendezvény a jelen lévő gyerekek műsorával és a sírkertben felállított román keresztek megszentelésével ért véget.
A Nemzet Útja hívei tavaly, július 8-án állítottak fel újabb 150 fakeresztet a katonatemetőben azt követően, hogy a jogerős bírósági ítélet arra kötelezte a dormánfalvi polgármesteri hivatalt, hogy távolítsa el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket.
Forrás: MTI