Az ügyészség szerint nem volt uszító jellegű az államfő beszéde
Nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis államfő magyarellenesnek tartott április 29-i televíziós beszéde a román legfelsőbb bíróság melletti ügyészség szerint.
Az államelnököt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács háttéregyesületei, valamint a Székely Figyelő Alapítvány jelentette fel az ügyészségen azt követően, hogy az államfő Erdély elcsatolásának veszélyét lebegtette meg, és ezt azzal is illusztrálta, hogy televíziós beszédében bizonyos szavakat magyarul mondott. Kijelentése miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács pénzbírságot rótt ki az államfőre, az ügyészség azonban június 9-én ejtette az ügyet. A vádhatóság határozatát a G4Media.ro portál közölte ma. Az ügyészség elismerte, hogy Klaus Iohannis beszéde gyűlöletbeszédnek tekinthető, úgy vélte azonban, hogy üzenete nem volt uszító jellegű.
Forrás: MTI