Már az RMDSZ is menesztené Pontát
A parlament mai együttes ülésén szavaznak a liberálisok által a Ponta-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány ügyében.
A Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke, Liviu Dragnea közölte, a kormánykoalíció tagjai ma reggel még találkoznak, de a szociáldemokraták, a Románia Haladásáért Országos Szövetség, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségének tagjai nem lesznek mind jelen a teremben, azonban biztosítani akarják a kvórumot az ülésen, illetve nem szavaznak az indítványról. Közben a kisebbségek parlamenti csoportja bejelentette: nem szavazzák meg az ellenzéki indítványt. Az RMDSZ a Ponta-kormány menesztése mellett szavaz – jelentette ki a szövetségi elnök. Kelemen Hunor szerint alakulata nem a liberálisok által összeállított bizalmatlansági indítvány szövegével ért egyet, hanem a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett kabinet menesztésével.