Az iskolakezdésre bátorított az államfő
Klaus Iohannis államfő arra bátorította a szülőket, hogy engedjék iskolába menni a gyerekeiket.
Tegnap esti sajtónyilatkozatában kijelentette, bár nem könnyű, de ‘korrekt és szükséges’ a tanév elkezdésére vonatkozó döntés, az oktatáshoz való hozzáférés korlátozása negatív következményekkel jár a fiatal generációkra nézve és mindannyiunk jövőjére kihat. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg csupán néhány olyan település van, ahol kizárólag online tanítás folyhat, másokban vegyes tanítás lesz, a járványhelyzettől és a logisztikai körülményektől függően.
Klaus Iohannis államfő hangsúlyozta, a központi és a helyi hatóságok, valamint az oktatási intézmények vezetői egy sor eljárást vezettek be a megfertőződés veszélyének korlátozására a tanintézményekben, ezek hatékonysága azonban nagyrészt a pedagógusoktól, diákoktól és szülőktől függ. Elismerte, nem lehet nullára redukálni a megfertőződés kockázatát, de fontos tudatosítani, hogy az alapvető szabályok betartásával hozzájárulunk a teljes közösség biztonságához.
Forrás: RRA