Az iskolakezdés óta először csökkent a fertőzött gyerekek aránya
Először csökkent október 26-a és november 1-e közötti héten a megfertőződött gyerekek aránya az iskola megkezdése óta – derül ki az Edupedu elemzéséből, amely az Oktatási Minisztérium adatait használta.
Adataik szerint szeptember 13-tól, tehát az iskolakezdéstől október 25-ig folyamatosan nőtt a fertőzött 0-19 éves korosztály aránya az összes esetszámhoz képest, 6,18 százalékról 6,53 százalékra emelkedett a gyerekek és fiatalok aránya. Ezzel szemben az elmúlt héten először már csökkent, a 20 év alatti megfertőzöttek aránya 6,43 százalékra esett vissza. Ez ugyanakkor nem jeleni azt, hogy abszolút értékben is kevesebb a számuk. A múlt héten összesen 2.158 fiatalról derült, hogy megfertőződött, ami napi átlagban 308 új fertőzést jelent, és az iskola megkezdése óta a legmagasabb napi átlag.
Egy héttel korábban még 275 volt a napi átlag, míg az iskola megkezdése előtt közvetlenül 78, az első héten pedig 94. Azóta is folyamatos az emelkedés. A múlt héten Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is kommentálta az iskolás korú gyerekek fertőzési arányának az emelkedését. Kifejtette, hogy nem az iskolákban fertőződnek meg a gyerekek és a pedagógusok, sokkal inkább az iskolába menet és az iskolából jövet, azaz a tanintézmények falain kívül, fejtette ki a tárcavezető.
Forrás: edupedu.ro/Transindex