Az iskolakezdés körülményeit ismertette az államfő
A diákok nagy részének szeptember 14-én elkezdődik az oktatás – nyilatkozta ma, nem sokkal ezelőtt Klaus Iohannis államelnök, a Cotroceni palotában tartott sajtótájékoztatón.
Az illetékes miniszterekkel folytatott tanácskozás után az államelnök elmondta: három forgatókönyv létezik a tanévkezdést illetően, és minden település, a szeptember elején fennálló járványügyi helyzet függvényében maga dönti el, hogy melyiket alkalmazza. Az úgynevezett zöld forgatókönyv szerint, azaz ha az iskolakezdést megelőző 14 napban egy, vagy egynél kevesebb új koronavírusos esetet igazolnak ezer lakosra számolva, az oktatás a megszokott módon indulhat újra. A sárga forgatókönyv szerint, ha az ezer lakosra jutó megbetegedések száma egy és három között van, az oktatás fele részben online, fele részben pedig a megszokott módon kezdődhet el. E szerint konkrétan az óvodások, az előkészítő osztályosok, illetve a nyolcadik és tizenkettedik osztályosok kezdhetik el a tanévet, a többi diák pedig online, illetve felváltva járhat majd iskolába. A harmadik, azaz a piros forgatókönyv szerint, ha meghaladja a hármat az ezer lakosra jutó megbetegedések száma, az oktatás kizárólag online kezdődhet el. Az országban a jelenlegi járványügyi helyzet alapján 50 település számít piros övezetnek, de ez még szeptember elejéig változhat – tette hozzá az államelnök. Klaus Iohannis hozzátette: egy szakemberekből álló csoport jelenleg azon dolgozik, hogy az iskolakezdéssel járó különleges egészségügyi intézkedéseket előkészítse, hogy a diákok minél nagyobb biztonságban kezdhessék el a tanévet.
Forrás: Digi24