Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a vállalkozói szféra számára
Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a vállalkozói szféra számára – jelentette ki a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának elnöke.
Florin Jianu rámutatott, bár az év eleji előrejelzéseknek megfelelően az elmúlt hónapokban csökkent az infláció Romániában, továbbra is ez foglalkoztatja és aggasztja a legnagyobb mértékben a kis- és közepes vállalkozókat.
A második helyen a tisztességtelen verseny, azaz a szürke gazdaság áll. “Meg kell találni a megfelelő mechanizmusokat a tisztességtelen verseny leküzdésére, amely a kormány számára alacsonyabb adóbevételeket eredményez, a vállalkozók pedig nem tudnak lépést tartani az ilyen árakkal” – fogalmazott.
Hozzátette, idén először az importtermékek teremtette versenyhelyzet is felkerült a vállalkozói szféra számára a legtöbb nehézséget okozó tényezők tízes listájára. Beszámolt arról is, hogy idén tízből csaknem hét vállalkozónak szándékában áll európai uniós alapokra pályázni, míg tavaly tízből öten nyilatkozták ezt.
Forrás: Agerpres