Az idei évben már 250.000-en meglátogatták a Marosvásárhelyi Állatkertet
A Marosvásárhelyi Állatkert az idei évben elérte a 250.000 látogatót. A kerek számú látogató egy körbevezetéssel, díszoklevéllel, egy pávatollal és állatsimogatással lett gazdagabb. Pontosabban a látogatók, hiszen egy négyfős család volt a szerencsés. Mindenképpen akartunk kedveskedni, élményt nyújtani ezen látogatóknak, sajnos mindenkit nem tudunk így körbe vezetni, de a ma elért eredményt mindenképpen meg kellett ünnepelni, mondta Szántó János, a Marosvásárhelyi Állatkert igazgatója.
A székelykeresztúri Bálint család nem is számított arra, hogy egy ilyen élményben lesz részük. Saját bevallásuk szerint minden évben elszoktak látogatni az Álltkertbe gyermekeik miatt, akik az idén főként a gepárdra, tigrisre és a páváról voltak kíváncsiak. A díszoklevél átvétele után és a túra előtt úgy fogalmaztak, hogy ez valóban egy hatalmas élmény lesz számukra és egészen biztosan ellátogatnak jövőben is. A Marosvásárhelyi Állatkert 250.000 látogatóit kérdeztük.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd