Az Europol szerint elkezdődött a bírságvadászat
Az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán közzétettek egy hivatalos körlevelet, amelyben arra kötelezik az összes megyei és helyi rendőrséget, naponta készítsenek jelentést arról, hogy összesen hány bírságot és figyelmeztetést osztottak ki 23 óráig, illetve arról, hogy hány rendőr járőrözött aznap.
Ez az Europol szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy elkezdődött a bírságvadászat, a dokumentum pedig „azt szuggerálja, hogy a rendőrök teljesítményét a begyűjtött bírságok száma alapján kívánják értékelni”. A rendőrszakszervezet a bejegyzésben elítélte az erre irányuló törekvéseket, és abban reménykedik, hogy a kollégáknak sem fog tetszeni, ha egyik napról a másikra bevezetnék a napi normát. Az Europol tavaly novemberben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes rendőri vezetők utasításba adták a beosztottaiknak, hogy osszanak ki minél több bírságot a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozó rendelkezések megsértése miatt.
Forrás: foter.ro