Az etnikai határokat is lebontja a kolozsvári könyvhét
Román-magyar kulturális közvetítést is vállal a 8. kolozsvári Ünnepi Könyvhét, melyet május 10-e és 13-a között tartanak a kolozsvári Fogoly utcában, az egykori várfal megmaradt része mellett – számoltak be a szervezők mai sajtótájékoztatójukon.
Az Erdélyi Magyar Könyves Céh alelnöke, H. Szabó Gyula elmondta: idén a magyarokról szóló román nyelvű portált működtető Fehér Holló egyesület is olyan programot illeszt be a rendezvénysorozatba, amely a magyar irodalom román nyelvű megismertetését szolgálja. A program keretén belül román gyermekek szavalják magyar költők románra fordított verseit, és román fiatalok mesélnek a magyar irodalom román fordításban megjelent művei elolvasásával szerzett élményeikről. A kolozsvári könyvhét színpadján több előadást is megnézhet a közönség, például a budapesti Szindra társulat előadásában a Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregénye alapján készült musicalt.