Az ENSZ közgyűlésén vesz részt Klaus Iohannis
Hivatalos látogatáson tartózkodik az Amerikai Egyesült Államokban Klaus Iohannis államelnök ahol az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i közgyűlésén vesz részt.
A kiszállás alatt találkozik az ENSZ főtitkárával, a közgyűlés elnökével és több hivatali kollégájával is – tájékoztatott tegnap az Államelnöki Hivatal közleménye. A közlemény szerint Klaus Iohannis megtartja beszédét az ENSZ közgyűlése előtt, magas rangú személyekkel találkozik, és részt vesz a Donald Trump elnök által szervezett fogadáson is. A közgyűlés plénuma előtt tartott beszédében Klaus Iohannis államelnök az elvek és szabályokra épülő nemzetközi rend fontosságát, a jogállamiság, és az ENSZ megerősítését fogja hangsúlyozni, a jelenlegi kihívásoknak megfelelően. Mivel Románia is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyére 2020-2021-ben, az államfő minden találkozó során ennek érdekében fog felszólalni – írja a közlemény. Románia államelnöke több amerikai zsidó szervezet képviselőjével, valamint az amerikai román közösségek képviselőivel is találkozni fog – tájékoztatott az Államelnöki Hivatal.