Az EMNP és az EMNT tiltakozik a Verespatakot veszélyeztető kormányzati szándék ellen
Tiltakozik a Verespatakot veszélyeztető kormányzati szándék ellen az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Arra kérik a civil- és politikai élet szereplőit: valamennyi törvényes eszközt felhasználva lépjenek fel közösen Verespatak megmentéséért – írják a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Emlékeztetnek: Verespatak védetté nyilvánításának folyamata 2011-ben indult el, amikor az országos műemlékbizottság a települést az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, azaz az UNESCO világörökségi listájára javasolta. A felterjesztés elfogadása megoldást jelenthetne a bányaberuházás leállítására, és ezáltal a környezeti szennyezés megszüntetésére – hangsúlyozza a közlemény.
Mint ismert, Mihai Tudose miniszterelnök augusztusban, arra hivatkozva, hogy a kezdeményezés ellehetetlenítené a Verespatakon található nemesfémek kitermelését, az UNESCO-hoz benyújtott kérés visszavonását szorgalmazta.