Az EMI tábor meghívottja volt Kövér László
A Magyar Országgyűlés elnöke a Magyar nemzetstratégia Erdélyben és a Kárpát-medencében címmel tartott panelbeszélgetésen vett részt Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökével, Mezei Jánossal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével és Sorbán Attila Örssel, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnökével.
A Sorbán Attila Örs által irányított beszélgetésen a szülőföldön való megmaradás volt a fő téma, amit a küldetéstudattal kapcsoltak össze. „Nem felső hatalom helyezett ide” – jelentette ki Mezei János, és ehhez kapcsolódott Szász Jenő is, azzal, hogy determinálja életünket, hogy mikor és hová születünk, „ha komolyan vesszük ezt a küldetést nincs más választásunk, mint helytállni”. Székelyföld stratégiájának kifejtése során kiderült, hogy ami hátránynak tűnik, az gyakran előny is, ugyanakkor a gazdasági felzárkóztatás mellett a kalákák intézményének fellendítésében látja a megmaradás zálogát Szász Jenő.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a népesedéspolitika kapcsán elmondta, hogy a gyermekvállalás anyagi akadályait el tudják hárítani, de szükség van mentalitásváltásra egy olyan világban, ahol a közösségek atomokra bomlasztása és az egyének fogyasztóvá degradálása a cél. Elhangzott, hogy a barátok, családtagok közelsége adhat egy olyan pluszt a fiataloknak, amivel kompenzálni lehet a hazai és nyugati fizetések közötti különbséget. Kövér László szerint a Magyar Állam mindent megtett és megtesz, beszédét pedig azzal zárta, hogy: „nagy célok, nagy lelkeket igényelnek”.
Marosvásárhelyi Rádió/Vincze Csilla