• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9765 RON
  • USD4.8173 RON
  • GBP5.9796 RON
  • HUF1.2296 RON

Az elnök felhívást intézett, a véleménye szerint józanul gondolkodó szociáldemokratákhoz

Klaus Iohannis államfő szerint katasztrófával érne fel Románia számára, ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendeletet fogadna el.

Mint fogalmazott, egy ilyen rendelet példátlan politikai válságot idézne elő az országban. Az államfő emlékeztetett, 2017 elején is kiadott az akkori kabinet egy amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet, nagyszabású utcai tüntetéseket váltva ki ezzel, a román állampolgárok ugyanis nem értenek egyet a kezdeményezéssel. Hozzátette: A 13-as rendeletet végül visszavonták, de vannak arra utaló jelek, hogy a Szociáldemokrata Párt nem állt el az ötlettől, néhány kormánypárti politikus nyilvánosan is beszélt a témáról.

Az elnök felhívást intézett, a véleménye szerint józanul gondolkodó szociáldemokratákhoz, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a téma kerüljön le a kormány napirendjéről. Hangsúlyozta, szükség esetén ő maga is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál majd, hogy megakadályozzon egy ilyen intézkedést.


november 29, 2018