Az augusztus 10-i tüntetés kapcsán született döntés ellen tiltakoztak tegnap este
A 2018 augusztus 10-i bukaresti tüntetéssel kapcsolatos törvényszéki ítélet ellen tiltakoztak tegnap este Bukarestben és a nagyvárosokban, köztük Kolozsváron.
Néhány tucatnyian gyűltek össze a helyszíneken, a demonstrálók azt követelték, hogy vonják felelősségre a három évvel ezelőtti tüntetésen a tömeggel erőszakosan fellépő hatósági szerveket. Az elégedetlenség azt követően robbant ki, hogy a bukaresti törvényszék jogerősen elutasította azt az igénylést, amelyben a volt csendőrségi vezetők elleni nyomozás újraindítását kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyet lezárják, és nem indul bűnvádi eljárás a csendőrség volt vezetői ellen a tüntetésen történt tömegoszlatás miatt. A bíróság döntése miatt a kormányfő is elégedetlenségét fejezte ki, mint mondta, egyelőre vizsgálják az igazságügyi miniszterrel a jogerős döntés esetleges megtámadásának lehetőségeit.
Forrás: RRA