Az Aranyos víz veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok
Sem fogyasztásra, sem tisztálkodásra ne használja a lakosság az Aranyos folyó vizét – hívja fel a figyelmet a sürgősségi helyzetekért felelős Fehér megyei bizottság, miután hétfő este zaggyal szennyeződött a Nyugati-szigethegységbeli folyó.
A bizottság közleménye értelmében egy műszaki meghibásodás nyomán hozzávetőlegesen 6.000 köbméternyi zagy folyt az abrudbányai Cupru Min bányavállalat Sesely-völgyi ülepítőjéből az Aranyos folyóba. Amint észlelték a problémát, a Cupru Min leállította a tevékenységet, és munkagépekkel próbálták megakadályozni a zagy további kiömlését – áll még a közleményben.
Ez kitér arra is, hogy a vízgazdálkodási igazgatóság, a környezetvédelmi őrség és a katasztrófavédelmi felügyelőség illetékesei még hétfő este kiszálltak a helyszínre, mintát vettek a folyó vizéből, majd elrendelték az érintett terület megtisztítását, illetve a lakosság figyelmeztetését. A folyó vize sem emberi, sem állati fogyasztásra, sem tisztálkodásra nem alkalmas – áll a bizottság felhívásában.
A Sesely-völgyi ülepítő az abrudbányai rézbánya legjelentősebb még működő, ugyanakkor az ország legnagyobb zagytározója. 130 hektáron terül el és több millió tonna zagyot tartalmaz.