Az államfő visszaküldte az iskolai egészségügyi nevelésről szóló törvényt
Visszaküldte az államfő a parlamentnek újbóli megfontolásra az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló törvényt.
Igénylésében Klaus Iohannis felhívja a törvényhozás figyelmét, hogy a jogszabály – amely a “szexuális nevelés” fogalmat “egészségügyi nevelésre” cseréli, és a szülők írásos hozzájárulásához köti az egészségügyi neveléssel kapcsolatos iskolai programokat – számos bírálatot váltott ki az oktatási szakértők, illetve a civil szervezetek részéről. Klaus Iohannis szerint a törvény jelenlegi formájában a szexuális nevelés legfeljebb személyi higiéniával kapcsolatos információk átadására korlátozódik, ami nem elégséges.
Az államfő ugyanakkor szaktanulmányokra és az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaira hivatkozva hangsúlyozza, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak hozzáférésük kell, hogy legyen a témával kapcsolatos objektív információkhoz, amiben nagy segítséget nyújthatnak a szakemberek. A szülői hozzájárulás kötelezővé tételével kapcsolatban Klaus Iohannis úgy vélekedik, hogy a rendelkezés korlátozza a gyerekeknek a megfelelő oktatáshoz való hozzáférését, ugyanakkor kiemeli, hogy más jellegű programok esetében nincs szükség szülői beleegyezésre.
Forrás: Agerpres