Az Alkotmánybíróság elé kerül a katolikus iskola ügye
A marosvásárhelyi táblabíróság tegnapi döntése értelmében az Alkotmánybíróság elé kerül az a – 2018-ban hozott – sürgősségi kormányrendelet, amelynek alapján miniszteri rendelettel újraalapították a marosvásárhelyi katolikus iskolát.
A per tavaly áprilisban indult és időközben két részre osztotta a bíróság. Az egyik perben azt vizsgálják, hogy mennyire törvényesek a minisztériumi rendeletek, amelyek létrehozták az iskolát, és ebben a perben alapfokon – tavaly novemberben – a marosvásárhelyi táblabíróság hatályon kívül helyezte az iskola-alapító minisztériumi rendeleteket. A másik perben azt vizsgálják, hogy mennyire volt alkotmányos a kormányhatározat, amely lehetővé tette a minisztériumi rendeletek kibocsátását. Ebben az utóbbi perben emelt alkotmányossági kifogást a marosvásárhelyi táblabíróság, tegnap meghozott ítéletében. A szétválasztott, a két szálon futó perekben a minisztérium és az iskola jogi képviselete is azt kérte: helyezzék át Marosvásárhelyről más városba a jogi eljárásokat. Bukarestben éppen ma délelőtt, adásunk idején tárgyalják a minisztériumi rendelet törvényességét vizsgáló per áthelyezési kérelmét.
A tegnap közzétett ítéletről és a kettéválasztott per eddigi fejleményeiről Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója nyilatkozik.
Marosvásárhelyi Rádió/Erdei Edit-Zsuzsánna