Átvették a hatalmat a tálibok Afganisztánban
Afganisztán már tálib irányítás alatt kezdte meg a napot, miután vasárnap elfoglalták a fővárost, Kabult – húsz éves korszak zárult le az országban.
Az afgán kormány összeomlott, jelentések szerint az elnök Üzbegisztánba menekült. A reptéren káosz uralkodik, ezrek próbálnak menekülni a fővárosból. A tálibok politikai irodája szerint vége a háborúnak Afganisztánban, és hamarosan tisztázódik az új rendszer formája. Mohammed Naim szóvivő az Al Jazeerának azt mondta, gondoskodnak az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról. A tálib tárgyalási bizottság tagja, Suhail Shaheen úgy fogalmazott, “az afgán nép igénye és akarata egy afgán inkluzív kormány. Twitteren hangsúlyozta, hogy utasították harcosaikat, hogy hagyják békén az afgán civileket. Több mint 60 ország közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a biztonság és a polgári rend azonnali helyreállítására szólítottak fel, és arra kérték a tálibokat, hogy engedjék el azokat, akik ezt szeretnék. Jelentések szerint a tálibok máris korlátozásokat vezettek be, különösen a nőkre vonatkozóan.
Forrás: Euronews