Átvenné a Védelmi Minisztérium az Úzvölgyi katonatemető gondozását
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint, Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét.
Gabriel Les tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel. A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért ezzel. A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dancila miniszterelnök is megemlítette szombaton.
Forrás: MTI