Átadták a Bocskai-díjakat a Sapientia egyetemen
2012 óta minden év októberében első tanévnyitójának évfordulóját ünnepli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az immáron hagyományosnak számító ünnepséget idén október 7-én, szombaton tartották.
Az eseményen a Sapientia fejlődéséről, a jövőről is szó esett, emellett pedig díjakat is átadtak. Bocskai-díjat adományozott az egyetem Semjén Zsoltnak, Magyarország miniszterelnök-helyettesének, illetve tiszteletbeli professzori címet vehetett át Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának nyugalmazott docense, valamint professor emerita és emeritus címet kapott Pletl Rita és Gagyi József Pál, marosvásárhelyi nyugalmazott professzorok.
A díjakat azon személyek kapták meg, akik egyrészt mindig barátsággal és segítő szándékkal viszonyultak az intézményhez, másrészt pályájuk során kiemelkedőt tudtak alkotni, mondta dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora.
A fejlődést a számok igazolják, hiszen mára már szinte minden székelyföldi magyar családnak közvetlen kapcsolata van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. Ezzel pedig nem áll meg a fejlődés, az intézmény a jövőben bővíteni akarja oktatási kínálatát, illetve segíteni szeretne az magyar diákoknak abban, hogy jobban felkészüljenek az érettségire, fűzte hozzá dr. Domokos József, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dékánja.
Az erdélyi magyarság fennmaradásának kulcsa a tudásban is keresendő, ebben kínál segítséget a Sapientia, ami mostanra szerves része a romániai felsőoktatási rendszernek, mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a Sapientia javaslatait a felsőoktatási törvény kidolgozásakor is figyelembe vették és hasznosították.
A Sapientia nemcsak egy tudományegyetem, amelyik szakmát ad az ott végzetteknek, hanem a magyar megmaradás őrhelye is Erdélyben, amelyet minden körülmények között támogatni fog Magyarország Kormánya, tett ígéretet Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki az idei évben vehette át a Bocskai-díjat.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd