Asztalhoz ültek a rendfenntartók és a romák képviselői
A Pro Európa Romák Pártja Egyesület brassói szervezetének képviselőivel folytattak megbeszélést kedden a brassói Prefektusi Hivatalban a rendfenntartó erők képviselői.
A tárgyaláson jelen voltak a megyei rendőrfelügyelőség, a csendőrség vezetői és Brassó prefektusa, Cătălin Văsii is. A találkozó megszervezése szükségesnek bizonyult, miután az utóbbi hetekben több konfliktus is kirobbant a feketehalmi, a keresztvári és a négyfalusi roma közösségekben. A megbeszélés után Cătălin Văsii prefektus úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a mostani találkozó az eljövendő közös munka kezdetét képezi. Mint mondta, a Pro Európa Romák Pártja Egyesület képviselői átadták számukra annak a 14 személynek a listáját, akik a környék roma közösségeiben vezető szerepet töltenek be, és akik a rendfentartó erők számára támogatást tudnak nyújtani szükség esetén.
Brassó az első hazai megye, ahol ilyen találkozóra került sor a Pro Európa Romák Pártja Egyesület képviselőivel. Az egyesület képviselői közölték, hogy a Prefektusi Hivatallal, a rendőrséggel, a csendőrséggel, a helyi rendőrséggel közösen együttműködési lehetőséget keresnek arra, hogy megelőzzék újabb konfliktusok kirobbanását a roma közösségekben.