Ártalmatlanná tettek egy fenyegetően viselkedő volt rendőrt
Nyolc órán át tartó tárgyalások után tett ártalmatlanná a rendőrség a fővárosban egy férfit, aki megfenyegette idős szomszédait, majd az ablakukat is betörte.
Mint kiderült, a férfi korábban rendőr volt, és a lakásán tartott házkutatás során két halálos fegyvert és egy nem halálos lőfegyvert találtak. A rendőrség sajtóirodája szerint a fővárosi rendőrséget azért riasztották, mert vasárnap este a férfi megfenyegette szomszédasszonyát, miután a nő és annak férje többször felszólították, hogy hagyjon fel a zajkeltéssel.
A férfi betörte a házaspár lakásának ablakát, különböző erőszakos cselekedetekkel fenyegette meg az asszonyt, majd bezárkózott a lakásába, amelyet a rendőrség kiérkezése után 8 órán át nem volt hajlandó elhagyni.
A nyomozók kiderítették, hogy egy volt rendőrről van szó, és feltételezhető volt, hogy lőfegyvert birtokol. Szomszédasszonyát a rendőrség szerint már korábban is több ízben megfenyegette. Nyolc órán át tartó tárgyalások után a rendőröknek végül sikerült behatolniuk a lakásba és ártalmatlanná tenniük a férfit.
Az akció során sem ő, sem a rend emberei nem sérültek meg. A hatóságok két halálos tűzfegyvert és egy nem halálos lőfegyvert találtak az elkövető lakásán, mindhárom birtoklására volt engedélye és mindhármat a törvény előírásai szerint tárolta – közölte a fővárosi rendőrség. A férfit bekísérték kihallgatásra a fővárosi rendőrség 18-as számú őrsére.
Forrás: Agerpres