Az apa 1944. június 15. és szeptember 30. között a szerbiai Bor munkatáborában dolgozott, ott, ahol Radnóti is. Szemtanú volt tehát, a népírtás szemtanúja – fiának a történtekről mégsem mesélt. György Péter édesapjáról van szó, de beszélhetnék még többezer túlélőről, akik nem tudták a borzalmat máshogy feldolgozni, csakis a felejtéssel. Az 1945-tel bekövetkezett felszabadulás néma közönye remek terep volt erre. Zsidó és nem zsidó is érdekelt volt – a szocializmus korszelleme ezt kívánta. Ott voltak viszont a gyermekek és unokák, akik már máshogy gondolták. Az Apám helyett című könyv, mely nem is regény, nem is tanulmánykötet – valahol a kettő között, valahol erről szól – ugyanúgy egy újfajta megközelítése a holokausztnak könyvben, mint a Saul fia filmben.

György Péter esztéta és médiaszakember ezen kívül is sokat foglalkozott a témával – nemcsak a holokauszttal, de annak recepciójával, befogadásával is. A Saul fia sikere remek indok volt, hogy felkeressük Budapesten és kikérdezzük miért, meddig és hogyan érdemes a 20. század egyik legborzasztóbb népirtásáról beszélni.

György Péter esztétával Várkonyi Eszter beszélgetett a KULTÚRPRESSZÓ műsorban: