Amerikát is aggasztja a román-magyar kérdés
Aggasztja az amerikaiakat román többség és a magyar kisebbség közötti párbeszéd hiánya. Hétfőn, Sepsiszentgyörgyön az amerikai Project on Ethnic Relations jogvédő szervezet tagjai a magyar civil szféra autonómiával kapcsolatos vélekedését próbálták feltérképezni.
Allen Kassoff az amerikai szervezet volt igazgatója elmondta: román politikusok kérték, hogy újra vállaljanak szerepet a román-magyar párbeszéd kialakításában, mert a Székelyek Nagy Menetelése óta fokozódott az aggodalom.
Arra jutottak, hogy a húsz évvel ezelőtti román többség és magyar kisebbség közötti neptuni megegyezést újra kell értékelni. Bukarestben a román pártokkal és az RMDSZ képviselőivel is találkoztak és abban bíznak, hogy a következő hónapokban előrelépés történik.
Allen Kassoff felidézte a húsz évvel ezelőtti neptuni megegyezést, amelyről az RMDSZ-en belül is sok vita volt, de a tette lehetővé az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. Húsz év elteltével már többre van szükség – mondta Kassoff.
A háromszéki közgyűlés elnöke Tamás Sándor szerint azóta, hogy 2003-ban bekerült a nyelvi jogok szavatolása az Alkotmányba, nem történt előrelépés a kisebbségi jogok terén. Elkészült az autonómia- statútum, regionális kétnyelvűséget, az intézményekben etnikai arányosságot, helyben maradó adót, és szórványban kulturális autonómiát követelünk, mondta Tamás Sándor.
MVR/Kovács Zsolt