Amerikát elérő rakétája lehet Észak-Koreának
Észak-Korea egy olyan nagy hatótávolságú rakéta tesztelését készíti elő, amely képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját – közölte egy orosz parlamenti képviselő, miután visszatért phenjani látogatásáról.
Anton Morozov, az orosz alsóház nemzetközi ügyekért felelős bizottságának tagja kifejtette, ebben a helyzetben minden érintett félnek a lehető leggyorsabban be kell avatkoznia, hogy megelőzhető legyen egy nagy volumenű katonai akció. Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő Washingtonban úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnel, hogy vannak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletre készül, mégpedig a Koreai Munkapárt megalapításának október 10-ei évfordulója körül. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség egy magas rangú elemzője is így vélekedett.