Alapjaiban újítanák meg a civil szervezetek szponzorálását
A szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el azt a Miklós Zoltán, háromszéki RMDSZ képviselő által kezdeményezett törvénytervezetet, amely alapjaiban újítaná meg a civil szervezetek szponzorálását. Lehetővé tenné, hogy a cégek is felajánlhassák befizetett adójuk egy részét civil szervezeteknek.
A gazdasági szakpolitikus híradónk érdeklődésére elmondta: kezdeményezése lényege, hogy a magánszemélyekhez hasonlóan a cégek is irányíthassák át az előző évben befizetett adójuk egy részét civil szervezetek számára. Miklós Zoltán korábban a Sepsi SIC sportklub vezetőjeként megtapasztalta, hogy a sportegyesületek fenntartása jelentős mértékben az önkormányzatok jóindulatától és anyagi lehetőségétől függ és azért nyújtott be törvénytervezetet, hogy az eddigieknél hatékonyabb szponzorálási lehetőség által kiszámíthatóbb finanszírozást biztosítsanak a civil szervezeteknek.
Miklós Zoltán szerint azzal az egyszerű módszerrel, hogy a cégek is felajánlhatják már befizetett adójuk egy részét és az állam azt a kedvezményezettek számlájára utalja a pénzt, évente több százmillió lejjel támogathatnánk a kultúrával, oktatással, sporttal, művészetekkel, szociális ellátással, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket. A törvénykezdeményezésről döntő fórumként még a Képviselőháznak is szavaznia kell.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt