Beszélgetés Sármási Bocskai Jánossal, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársával

Mikor és hogyan kezdtél foglalkozni a rádiós szalagok, hangfelvételek archiválásával?

Hivatalosan 2017 decemberétől. Addig a saját anyagaimat archiváltam. Tudni kell, hogy volt kapcsolatunk a Magyar Rádióval és továbbképzés címen kijártunk hozzájuk évekkel ezelőtt. Egy idő után a szerkesztőségben nem volt új, amit megmutathattak volna és ekkor elkezdtem járni a technikára, az archívumba, hogy valami újat tanuljak vagy fogásokat, mert én magamtól, ilyen „női megérzésből” vagy ösztönből végeztem ezt a munkát, de tudni szerettem volna, hogyan művelik ezt a „Nagyok”. Akkor, valahogy kedvet kaptam, láttam, hogy a Magyar Rádiónál hogyan zajlik ez a tevékenység. Mondtam a Marosvásárhelyi Rádió akkori aligazgatójának ( a magyar szerkesztőség vezetőjének ), hogy ezt „itt” is lehetne „kicsiben” ugyanúgy végezni, mint a Magyar Rádiónál, de ő azt válaszolta, hogy ott van Szekrényi Katalin, Kacsó Ildikó, ők végzik ezt a munkát és az úgy jó, ahogy van. Aztán Szász Attila ( a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének jelenlegi vezetője ), amikor megérkezett, látta, hogy én folyton serte-pertélek a szalagtár körül és 2017-ben, amikor elmentek nyugdijba a kolléganők, azt mondta, hogyha szeretném, akkor folytassam, mert ezt a munkát tényleg tovább kellene vinni. És azóta, hivatalosan 2017 decemberétől archiválok, de sok minden nincs megoldva, tehát nem úgy van megoldva, ahogy mi szeretnénk és nem csak az új anyagokkal kell foglalkozzak, hanem a 2017 előttiekkel is legtöbbször. Mert azért, amit CD-re archiváltak, az elnémul, a szalagok eltűntek vagy rámásoltak és sokszor kell ilyen hiánypótló tevékenységet is folytatni, hogy amiről úgy gondoljuk, hogy megvan, azt valahonnan próbáljuk meg visszaszerezni. Mert azért költöztették a szalagtárat is és elég sok minden ezért nem került a helyére, tehát most is kell így rendezgetni bizonyos részét a szalagtárnak. Az elején úgy éreztem, mintha „lopnám el” a Rádiónak a tulajdonát, mert haza kellett vigyem a DVD- ket, otthon megírtam és visszahoztam. Kezdetben nagyon sok DVD-t én vettem, mert nem adtak. Aztán, amikor szükség volt bizonyos felvételekre, csak azért kaptuk meg, mert én elmentettem. Az archiválási munka nagyrészét, a feljavításokat, átmásolásokat most is otthon végzem. Így megvan most elméletileg minden 2012 szeptemberétől. Az a célom, hogy hetente legalább egy napot az archiválással foglalkozzak.

Hogy történik az archiválási tevékenység? Milyen lépései vannak?

A szalagos hangfelvételeket át kell másolni egyszer digitálisra, rendesen, mintha keverőn átmenne, de mivel minden szalag más, vannak nagyon rossz minőségű szalagok, nagyon régi szalagok, azoknak a hangminősége más, tehát az utómunka több. Egyszer bemásolom, utána kezdem hallgatni, feljavítani a mostani standardoknak megfelelően, tehát van egy minimum követelmény, hogy miként kellene szóljon, akármilyen gyenge minőségű felvétel is. Ezt próbálom teljesíteni, amit lehet kijavítani. A régi felvételeken
nem másítok, tehát ahogy a szalagon van, úgy van a digitális változat is, csak egy kicsit jobb minőségben, tehát amennyire lehet feljavítom. A digitális felvételeket pedig,- mivel van hivatalos rögzítése a műsoroknak, a 24 órának és azokat tárolják 30 – 40 napig, – tehát azokat úgy- ahogy felveszik fél órás track-ekbe és azok igy archiválódnak, de ennek az a hátránya, hogyha a szerkesztő nem tudja, hogy mikor hangzott el az a bizonyos adás órára és napra pontosan, akkor nehéz utánakeresni.

A másiknál pedig úgy van lementve, hogy benne vannak a címben a név, a funkciója az illetőnek, miről szól, ki kérdezte, melyik évben vették fel, sok adat már eleve megtalálható a címben, hogy könnyebben lehessen keresni.

Jelen pillanatban számítógépes programmal, rendszerrel, digitálisan zajlik az archiválási tevékenység.

Így van. Most minden digitálisan tárolódik, már ami átmegy a kezemen, tehát a szalagos felvételek is. A szalagos felvételeket is megőrzöm, tehát én semmit azóta el nem dobtam, amióta ezzel foglalkozom. Régebben volt ilyen gyakorlat, hogy ami már digitalizálódott, de kellett még a szalag, helyszűke volt és akkor leselejtezték az eredeti felvételeket. Ez nem volt jó ötlet, mert sokszor a digitális felvétel hamarabb elnémul, mint az analóg felvétel és jó lenne, ha lehetne pótolni, de szerencse, hogy a kollégák zöménél is van otthon archívum és bizonyos esetekben vissza lehet tőlük szerezni felvételeket. De digitálisan rögzitődik most már minden.

Milyen nehézségei, akadályai vannak az archiválási munkának?

Legtöbbször a szalagos anyagoknak az, hogy a magnókhoz nincs alkatrész. Egy magnó van, ami most tökéletesen működik az ötből, de volt olyan periódus, másfél év, amikor egy nyomókarika miatt állt a munka. Mert nem lehetett kapni azt a nyomókarikát, vagy ha lehetett kapni, akkor nem szerezte be időben a Rádió. Én úgy dolgozom, hogy amelyik szalagot átmásoltam, azt becsomagolom fóliába, hogy tovább ne penészedjen, ne száradjon ki a szalag és ráragasztok egy öntapadós cetlit, amire ráírom, hogy mikor és ki digitalizálta. Azért, mert most már többezer felvétel átment a kezemen és én ránézésre nem tudom, hogy melyik az, és ha a dobozt leveszem, akkor legyen rajta, mert úgyis én „simogatom” ezeket a szalagokat utoljára, tehát akkor tudjam követni. A nehezebbik része majd az lesz, amikor ebből egy kimutatást, táblázatokat kell készíteni, tehát legyen utánkereseti lehetőség, mert előbb-utóbb én is elmegyek ebből a rádióból és az utánam jövők is könnyen megtalálják. Mert én most megkapom, tudom, hogy mi, hol van. Jelenleg azon dolgozom, hogy legyen egy olyan rendszer kiépítve, ami könnyen kereshető lesz és a régi rendszerek nem minden esetben jó módszerek erre a digitalizálásra, erre az archiválási módszerre. Egészen új rendszereket is ki kell találni bizonyos esetekben, mert mindent a címben nem lehet leírni, tehát kell legyen ennek egy ilyen kísérő, szöveges változata is. Most meg azon dolgozom, hogy ezt kitaláljam.

Egy- két kulisszatitkot elárulnál?

Hát mire gondolsz? A kulisszatitkok abban rejlenek, hogyan lehet feljavítani egy-egy gyengébb minőségű felvételt. Aki ért a digitális vágáshoz vagy a programokhoz, annak nem tudok sok újat mondani. Sokan azt szeretik, hogy minden automatikusan, egy gombnyomásra történjen. Én azt a változatot választom, hogy elpepecskedem ott, azokon a fél perceken, egy-egy ilyen nagy szarkalábon, hogy úgy érezzük, mintha úgy vették volna fel. Mert van, amikor ösztönösen nagyobbat ordítanak az emberek, vagy a szalagos felvételeken, a gyengébb minőségű szalagokon tökéletlenebb a felvétel, a jobb minőségű szalagokon tisztább, élesebb a felvétel és ezt valahogy úgy össze kellene hozni, hogy ne legyen olyan nagy a szakadás, mert a mai fülnek ez már sértő. Ez, amit ott pepecskedek, ez lenne a kulisszatitok.

Vagy a másik az, hogy sok olyan felvétel van, ami több mint valószínű, már nem képezne olyan igazi értéket és összefonták, hogy majd arra rávesznek újabb felvételeket és én ráakadok ilyen összevont, tehát összefont szalagokra is, hogy egy szalagon több riportocska, interjúcska, félinterjú van egy nagy tömbben és itt az a „művészet”, hogy kikeresd és beazonosítsd , hogy ki kérdez, – mert itt ugye nincs semmilyen adat-, kit kérdez, mert azt, hogy miről, azt hallom, mekkora a terjedelem, azt látom. Mert ezek az érdekes dolgok, amikor olyan felvételt mentesz meg, amit gondolom, senki nem tartott fontosnak, de lehet hosszú távon fontos lehet az a leselejtezésre ítélt hangfelvétel is. Ezeket tartom érdekes dolgoknak, amikor ezt meg lehet menteni, vagy például, amikor a szalag szakad, porlik, mert nagyon régi és ki van száradva, törik-szakad és akkor egy értékes felvételt lehet, hogy 20 – 30 részben másolok be és azt úgy összetoldani, mintha az eredeti lenne. Egy kézimunka végülis az egész és ilyen türelemjáték, ahogy szoktam mondani.

Ez egy értékmentő és értékmegőrző tevékenység is egyben, amit csak szenvedéllyel, nagy elkötelezettséggel lehet végezni. Te is így érzed?

Így van. Többször mondtuk, hogy alakítsunk csoportokat, hogy többen végezzük. Ezt nem lehet úgy végezni, hogy amikor ráérek. Jó, hogy a szerkesztés, műsorgyártás mellett kell foglalkozzak az archiválással, de ha ezt nem szereted, nem érted a lényegét, nem lehet úgy, hogy bemásolom és jól van. Csak nagyon kevés felvételt lehet úgy archiválni, ahogy felmásoltam és az úgy tökéletes. Mert nem normalizálják az emberek, nem szintezik, a mostaniakat sem. És sokkal kellemesebb hallgatni egy olyan felvételt, amikor a potenciométert ( hangerőszabályzó) nem felhúzod, lehúzod, felhúzod, lehúzod, mert hangosabb a zene, halkabb a szöveg, vagy az egyik üvölt, a másik halkabban beszél. Ezzel kellene dolgozni, de mivel a napi rutinban sok idő nincsen, főleg a tájékoztatási anyagokra, hogy ott pepecskedjünk velük, akkor ez elhangzik, a technikus utánanyom ha igen, ha nem, az elhangzott, de amikor már az archívumba kerül és onnan vesszük elő, akkor jó volna, hogy az adáskész legyen.

Sok időt azzal töltök el, hogy „adáskészre simogassam” a felvételeket, hogy az olyan legyen, hogy amikor szükség van rá, csak odaadom a kollégának és az mehet adásba, tehát nem kell azon már dolgoznom pluszban. Bizonyára tapasztalod te is, hogy sok alany hangosabban beszél, a másik halkabban és ha egy adásba kerül, akkor azon kellene dolgozni, hogy egyszinten legyenek. Tehát, a kérdésre válaszolva, ezt csak szenvedéllyel lehet és nem úgy, hogy csak kipipáljuk a dolgokat.

Én mindig azt mondom, hogy ez a munka végülis az örökkévalóságnak készül, bár tudom, hogy el fog tűnni. Tehát nem biztos, hogy ez még ötvenezer évig ott lesz valahol, de legalább engem kiszolgál, az utánam jövő generációkat is egy ideig és remélem, hogy megjelennek majd más archiválási módszerek vagy lehetőségek és akkor valaki utánam is ezeket átteszi más platformra, hogy örökké megmaradjanak vagy valameddig megmaradjanak. Ezt nem lehet úgy végezni, hogy jól van az úgy, mert úgysem hallgatja meg többet senki. Tehát, ha megőrizzük, akkor legyen megőrizve rendesen.

Ezt nagyon helyesen mondtad, nem biztos, hogy megmarad az örökkévalóságnak, de kordokumentumként, embertársaink életének, munkájának, hivatásának lenyomataként megmarad.

Így van. Nagyon sajnálom, hogy volt egy kommunizmus. Nagyon kevés hangfelvétel maradt meg, mert az 1990-es évek elején szalagkrízis volt és akkor azt mondták, minek ilyen kommunista szövegeket, zenéket őrizni, úgysem kell már többet senkinek, mindenki megcsömörölt tőle és letörölték. Tehát én kapok nyomokban, itt-ott ilyent és megőrzöm, mert ez is egy kordokumentum, nem azért, hogy nosztalgiázzon az ember, de azért, mert sokszor jó, amikor kellene emlékezzünk egy műsorban például Augusztus 23-ára és éppen van egy zene, mert be tudjuk mutatni, hogy mit énekeltek akkor. Vagy a mai korból is sok napi aktuális anyagot elméletileg nem kellene megőrizni, mert minek, de a recordert, a 24 órát, én őrzöm teljesen. Itt megvan például az összes promo, az összes zene, minden élő műsor, felvett műsor, reklám, mert én azt tartom, hogyha majd 20 év múlva, 50 év múlva valaki azt szeretné megnézni, hogy miként reklámoztak, miket mondtak, milyenek voltak azok a reklámok, akkor utána fognak tudni nézni. Az elején sokat beszélgettünk erről, hogy nem kellene mindent megőrizni, de gyakorlatilag három nap ráfér egy DVD – re, sőt három és fél nap is ráférne. Az 1 lej vagy 80 bani. Most ne ez legyen a baj. Hát jó helyt van az ott, nem? Vagy, hogy milyen zenéket kértek a Zenés Üzenetben, vagy milyen stílus volt, mit játszottunk többet? Gondolkoztunk, hogy ez megint nem olyan fontos. Fontosabb lenne egy professzornak a munkája, vagy az egyszerű embernek az élettapasztalata. Tehát ilyeneket is meg kellene őrizni, ezt megőriztük külön is, de ebben a nagy tömbben is megvan, mert hátha egyszer valaki a Rádióról akar írni, meg az itteni szerkesztési elvekről, vagy a korszakokról. Most már 2012 szeptemberétől, minden nagyjából megvan, azelőtt nincs meg. Megőriztek, amit fontosnak tartottak.

Sármási Bocskai János, köszönöm szépen a beszélgetést! Sok kitartást, erőt és hitet kívánok a további rádiós és archiválási munkádhoz!

Köszönöm szépen!

Szakács Géza