Akadályokkal indul az okoskuka rendszer Sepsiszentgyörgyön
Az önkormányzat által megvásárolt okos konténerekből eddig 22-őt sikerült beüzemelnie a pályázatot megnyerő cégnek.
A Bolyai János utcai okoskuka vezérlő rendszere nem működik ezért amíg a problémát orvosolja a beszállító, a Tega köztisztasági vállalat oda egy külön gyűjtőedényt helyez ki. Máthé László igazgató azt is elmondta, hogy beigazolódott a gyanújuk, hogy a pályázatot megnyerő cég idén már nem fogja mind a 100 tervezett helyszínen lecseréli a régi gyűjtőket az új okoskonténerekre, így azok telepítését valamikor jövő évben folytatják. Mivel az okoskukák napelemmel működnek, egyelőre kérdés, hogy a havas időben hogyan viselkednek, összegzett Máthé László.
A Tega az okoskukák környékén lakóknak átadta a használathoz szükséges kártyákat és kérik, ha valaki problémába ütközik az okoskukák működtetésével, jelezze a köztisztasági vállalatnak a 0267-310.123-as számon. Az új hulladékgyűjtőkbe a lakosság csak személyre szabott kártya használatával tudja beleönteni az öt-féle szemetet vagy szelektíven válogatott hulladékot. A zárt konténerektől azt remélik, hogy visszaszorítja a guberálás jelenségét, azt hogy egyesek az 50 baniért visszaváltható palackok reményében felborogatják és megrongálják a kukákat.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt