Aggasztóan nő a fiatal rákos betegek száma
Világszerte, így Romániában is aggasztóan nőtt az utóbbi időszakban a rákos megbetegedések száma a fiatalok körében.
A BMJ Oncology által idézett tanulmány – amely 29 fajta rákos megbetegedést vizsgált a 14-49 éves korosztály körében – megállapította, hogy mintegy 79 százalékkal nőtt a megbetegedések száma 1990 és 2019 között.
Mircea Beuran orvos professzor a közszolgálati rádióban ezt többek között a megváltozott életmóddal magyarázta. Elmondta, hogy az onkológiai tanulmányok szerint a változás már az 50-es években kezdődött, egyidőben az iparosodással, az élet változásával a kapitalista országokban, a káros gázkibocsátás növekedésével, az étkezési szokások megváltozásával.
Mircea Beurean felhívta a figyelmet, hogy egyre több félkész ételt fogyasztunk, vagyis olyanat, ami konzervdobozba került, előfőzött, mélyhűtött, pasztőrözött vagy előre csomagolt, továbbá feldolgozott élelmiszert, ami különböző átalakulásokon ment keresztül, adalékanyagok hozzáadásával készül és magas zsír-és cukortartalmon jellemzi, ezeken felül pedig számos úgynevezett „E” betűt tartalmaz. Az orvos szerint az alkoholfogyasztás is veszélyes, hiszen a kis mennyiségben fogyasztott alkohol is hét fajta rákkal hozható összefüggésbe.
Forrás: Rador