A környezetvédelmi törvényen szigorítanának Borbély László javaslatára
Kedvezően véleményezte a szenátus azt a Borbély László RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett törvénytervezet, amely a jelenlegi környezetvédelmi törvényen szigorítana azáltal, hogy a polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a Megyei Környezetvédelmi Hatóságok bevonását, amennyiben fakivágásokat terveznek.
A törvénytervezet, amelyet a képviselőház már a jövő héten tárgyalni kezd, azt mondja ki, hogy a helyi környezetvédelmi hatóságok engedélye nélkül a jövőben egyetlen önkormányzat sem vághat ki fákat. Korábban Borbély László a kezdeményezés kapcsán úgy fogalmazott: idézem „Az aktuális környezetvédelmi törvény jóhiszeműséget feltételez, de megalkotásakor nem számoltak azzal, hogy lesznek polgármesteri hivatalok, melyek az egészséges környezet ellen lépnek majd fel, mint ahogy az többször Marosvásárhelyen is megtörtént. A módosításra azért van szükség, hogy a jövőben minden városban meg tudjuk gátolni az egyre nagyobb problémát jelentő fakivágásokat.” – idézet bezárva.
KÖZLEMÉNY