A Dacia gépkocsigyár több ezer alkalmazottja tüntetett ma
A Dacia gépkocsigyár több ezer alkalmazottja tüntetett ma, és azt követelték, hogy a hatóságok minél hamarabb építsék meg a Pitesti-Nagyszeben közötti autópályát, amely fontos a romániai gyár számára.
Értesülések szerint 4-5 ezer ember vett részt a gyár dolgozóinak érdekeit védő szakszervezet által szervezett megmozduláson. A mintegy másfél órás akciót délután kettőkor fejezték be, és a tervek szerint a munkások később pótolják a kiesett munkaidőt, ugyanis a tüntetés ideje alatt szünetelt a munka a gyárban.
A Mioveni településen működő Dacia üzem többnyire nyugati exportra dolgozik, és a gyár vezetői korábban elmondták, hogy naponta 350 teherautó hagyja el a gyár kapuját, és szállítja az eladásra szánt Dacia-járműveket Románia nyugati határa felé. Ezen az útszakaszon egyedül a Pitesti és Nagyszeben közötti autópálya terve kérdéses, ugyanis a román hatóságok 2020 utánra halasztották a Déli Kárpátokat átszelő autópálya megépítését. Korábban a gyár vezetősége is elégedetlenségét fejezte ki emiatt.
MTI