A vállalatok felére csökkenthetik az alkalmazottak munkaidejét
A kormány hétvégi ülésén több olyan jogszabályt is elfogadott, melyek gyakorlatba ültetik a gazdasági fellendítési tervet.
Violeta Alexandru munkaügyi miniszter elmondta, ha a gazdasági egységek a munkaidő csökkentése mellett döntenek, az állam finanszírozza a szerződésben szereplő bér, és a ledolgozott munkaidőnek megfelelő bér közötti különbséget. A munkaidőt kizárólag a szakszervezetekkel illetve, ha nincs érdekvédelmi szervezet az érintett cégnél, akkor az alkalmazottal folytatott tárgyalásokat követően csökkenthetik és csak legkevesebb öt munkanapra vonatkozóan. A dolgozót öt nappal a döntés előtt értesíteni kell. A munkaügyi miniszter hozzátette, bizonyos feltételeknek meg kell felelnie a vállalatnak, ha ehhez az állami támogatáshoz akar folyamodni; vagyis az alkalmazottak legkevesebb 10%-ának kell csökkentenie a munkaidejét, a cég bevétele pedig legkevesebb 10%-kal kell, hogy kisebb legyen az egy évvel korábbinál.
Forrás: Kolozsvári Rádió/Rador