A török államfővel egyeztetett Orbán Viktor
Törökországban 3 és fél millió szíriai és 500 ezer iraki menekült él, és az ankarai vezetés a menekültkérdésben segítséget vár európai és más országoktól – mondta Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke kérdésre válaszolva tegnap a magyar Országházban.
A török államfő az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott: “ha minden kaput megnyitnánk, akkor egész más kép tárulna elénk.” Elmondta, hogy már megkezdődött a menekültek visszatelepülése, több ezer szíriai visszatért hazájába. A tárgyalás témáival kapcsolatban kifejtette: továbbra is nagyon fontos az együttműködés Magyarországgal, meg kell erősíteni a magyar-török kapcsolatokat. Hangsúlyozta: a két ország együttműködése több területen kitűnő. A török elnök arról is beszélt, hogy a gazdasági vegyes bizottság jövő hónapban ül össze ismét, hogy ahol török légitársaság Budapest és az indiai Mumbai között közvetlen járat indítását tervezi – tette hozzá. A török államfő megjegyezte: Magyarország és Törökország szövetségesek a NATO-ban.
Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Az Országházban tartott közös sajtótájékoztatón a kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán ne fenyegesse Magyarországot semmilyen veszély. Orbán Viktor az egyik legerősebb magyar nemzeti érdeknek nevezte, hogy Törökország mindig olyan erős és stabil legyen, hogy képes legyen a térségben békét teremteni és az Európa felé tartó illegális migrációt megfékezni. Elismerését fejezte ki azért is a miniszterelnök, mert Törökország befogadó országként a szomszédjaiból hozzá menekülők közül több milliót befogad és gondoskodik róluk. Köszönetet mondott továbbá a török elnöknek azért, hogy országa maradéktalanul betartja az EU-val kötött megállapodást, amely szintén előfeltétele Európa biztonságának.