A szociáldemokraták előre hozott választásokat szeretnének
A Szociáldemokrata Párt csak akkor szavazza meg a parlament plénumában USR-AUR szövetség bizalmatlansági indítványát, ha siker esetén előre hozott választásokra kerül sor – jelentette ki Marcel Ciolacu az ellenzéki párt elnöke.
Mint mondta, ha az indítvány nem kerül szavazásra a plénumban, hajlandóak tárgyalni az USR-vel és az AUR-ral, hogy közösen nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt, állapodjanak meg annak szövegében, írják alá, hogy meglegyen a 234 voks, és akkor 10 perc alatt benyújtják. A Cîţu-kormánynak távoznia kell – hangsúlyozta a szociáldemokraták elnöke.
Hiba lenne a jelenlegi helyzetben előre hozott választásokat tartani, az országnak stabil kormányra van szüksége, jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.
Szerinte csak az szeretne a jelenlegi helyzetben előre hozott választásokat, aki rosszat akar a Nemzeti Liberális Pártnak és a románoknak. Úgy véli, az előrehozott választások kiírása káoszba taszítaná az országot. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány még nem múlt el, jön a tél, nőnek az energiaszámlák, a kormánynak el kell fogadnia a szükséges intézkedéseket.
Forrás: Agerpres