A székely zászló miatt büntették meg Szováta polgármesterét
80 ezer lejre büntették meg a szovátai polgármestert a székely zászló miatt.
A Maros megyei Prefektúra szerint Péter Ferencet arra kötelezte a közigazgatási bíróság, távolítsa el a Polgármesteri Hivatal épületéről a székely zászlót. A döntés a Maros Megyei Prefektúra által indított per nyomán született, miután a kormánybiztosi hivatal felszólította a polgármestert a lobogó eltávolítására – magyarázta Lucian Goga főispán. Péter Ferenc nem tett ennek eleget, így az igazságszolgáltatáshoz fordultak. 2014-ben a bíróság is kötelezte a zászló levételére, de akkor sem történt ez meg, így újra az igazságszolgáltatáshoz folyamodtak – állítja a prefektus, aki elmondta: azt kérték, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően szabjanak ki rá pénzbírságot a bruttó minimálbér 20 százaléka értékében, és toldják ezt meg ezer-ezer lejjel, minden késedelmi nap után. Péter Ferenc polgármester rádiónknak nyilatkozva azt mondta, hogy 2015-ben felszólításra eltávolították a Szovátai Polgármesteri Hivatal homlokzatáról a székely zászlót, viszont az udvaron lévő székelykapuról nem. Valószínűnek tartja, hogy a büntetést most ezért rótták ki. A szovátai polgármester 15 napon belül megfellebbezheti a döntést.