A sepsiszentgyörgyi biztosítani fogja az anyanyelvhasználatot
A sepsiszentgyörgyi kórház jövő év január 1-jétől biztosítja az anyanyelvhasználatot a páciensei számára, ahogy azt a törvény előírja – jelentette be sajtótájékoztatóján Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök üdvözölte azt jogszabályt, mely szerint azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A Kovászna megyei tanács elnöke bejelentette, hogy tárgyalt az önkormányzat hatáskörébe tartozó megyei kórház vezetőségével a törvény gyakorlatba ültetéséről. Hozzátette: korábban már több esetben is gondot okozott, hogy magyar betegek nem tudták elmondani panaszaikat, mert nem volt magyarul beszélő orvos vagy ápoló az osztályon.
Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy a törvény tovább fokozza majd az amúgy is súlyos orvoshiányt, a Kovászna megyei tanács elnöke azt válaszolta: reméli, hogy az egységes bértörvény megállítja az orvosok elvándorlását az országból, sőt, az eddig kivándorolt szakemberek is hazatérnek majd. Tamás Sándor leszögezte: nem feltétlenül magyar etnikumú, hanem magyarul értő és beszélő szakszemélyzetre van szükség a magyar páciensek ellátásához.