
A schengeni övezetről is szó esett az Európai Tanács ülésén
Bár az előzetes napirenden nem szerepelt, a schengeni övezetről is szó esett az Európai Tanács ülésén – jelentette be elégedetten a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő.
Az újságíróknak azonban hangsúlyozta: ne várjanak nagy bejelentést, a tanács ugyanis nem hozhat döntést Románia schengeni csatlakozásának kérdésében. Tájékoztatása szerint az ülést megelőzően több európai vezetővel is egyeztetést folytatott. Mint mondta, az európai döntéshozók megértették, hogy a bővítés kérdését rendezni kell és valamennyien továbbra is elkötelezettek Románia mellett.
Kijelentette: hazánk tiszta és világos jeleket vár az európai uniós egység és a szolidaritás fontosságát illetően. Az államfő azt mondta, optimista abban a tekintetben, hogy 2023-ban lezáruljon Románia Schengeni-csatlakozásának a kérdése. Úgy fogalmazott: ezúttal sokkal komolyabb munkára van szükség.
Klaus Iohannis az Európai Tanács ülésén ismét hangsúlyozta, hogy Románia minden szempontból felkészült a schengeni csatlakozásra.
Az államfő köszönetet mondott az Európai Parlament és a tagállamok túlnyomó többségének támogatásáért. Az ülésen egyébként az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola tett utalást elsőként a schengeni térség bővítésével kapcsolatos múlt heti szavazásra, csalódottságát fejezve ki a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése miatt.
Metsola azt mondta, az Európai Unió az idők során bebizonyította, hogy képes elhárítani minden akadályt és összehozni az embereket. Románia schengeni csatlakozása kapcsán egyébként konkrét ütemtervről nem lehet beszélni, a román politikum azonban arra számít, hogy amint Ausztria és Hollandia tisztázza az álláspontját, a Bel- és Igazságügyi Tanács ismét napirendre veszi a két ország csatlakozásának kérdését.
Forrás: Agerpres/Digi24