A PSD nem szavaz bizalmat a Ciucă-kabinetnek
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja a Nicolae Ciucă által javasolt PNL-RMDSZ kisebbségi kormány beiktatását – jelentette be ma Sorin Grindeanu.
A párt első alelnöke az alakulat vezetőségi ülése után elmondta: az országos politikai tanács ülésén egyöntetűen úgy döntöttek, hogy nem szavaznak bizalmat ennek a kormánynak. A Nemzeti Liberális Párt szemlátomást minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt a kabinetet szabotálja, még ők sem akarják ennek a kormánynak a beiktatását – jelentette ki Sorin Grindeanu. Hozzátette: több alkalommal is elmondták, hogy jelentős parlamenti támogatottság hiányában egy kisebbségi kormány nem képes megfelelő módon kezelni sem a világjárványt, sem az ország gazdaságát. A kormányprogramban nincsenek a lakosság jövedelmét növelő intézkedések, éppen ellenkezőleg, csak olyanok vannak, amelyek ennek csökkenéséhez vezetnek. Ezen kívül a PSD által javasolt 10 intézkedés közül egyiket sem vették figyelembe. Ehelyett a mikrovállalkozások megadóztatására készülnek, miközben őket sújtja leginkább a világjárvány okozta gazdasági válság – érvelt Sorin Grindeanu.
Forrás: Agerpres