A pénzügyminiszter szerint a követelések rendezése óvatosságot igényel
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árának csökkentése hosszú távon azt eredményezné, hogy a biztosítók nem tudják fedezni a költségeiket – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A Digi24-nek nyilatkozó Marcel Boloşt többek között a közúti fuvarozók követeléseiről kérdezték. A tavalyi biztosítócsődökre utalva azt mondta, Romániának nem hiányzik egy újabb probléma a biztosítási rendszerben. Az Agerpres által idézett pénzügyminiszter párhuzamot vont az állami költségvetés és a biztosítási rendszer között.
Kifejtette, hogy a költségvetésben súlyos zavarokat okozhat, ha a kormány különböző követeléseknek engedve bizonyos adókedvezményeket vezetne be. Emlékeztetett arra, hogy a fuvarozók és a gazdák több követelését jogosnak és teljesíthetőnek tartja, és meg is állapodott velük egy hatpontos intézkedéscsomagban. A beígért intézkedések közül kiemelte a visszaforgatott nyereség adómentességét, illetve a várakozási idők csökkentését a határátkelőkön.
Románia uniós kötelezettségvállalásai miatt a közúti fuvarozók és a gazdák követeléseinek rendezése óvatosságot és körültekintést igényel – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A Digi24-nek nyilatkozva Marcel Boloş kifejtette, hogy a kormány a fuvarozók és a gazdák bizonyos kéréseit indokoltnak tartja, és nyitott a rendezésükre. Rámutatott: Romániának nagy szüksége van az uniós pénzekre, amelyekhez csak akkor férhet hozzá, ha teljesíti a kötelezettségvállalásait. Szerinte a fuvarozókon és a gazdákon üthet vissza, ha az ország elesik ezektől a forrásoktól.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdaságban korábban bevezetett adókedvezményeket is azért kellett megszüntetni, mert ezt írja elő az Európai Bizottsággal egyeztetett országos helyreállítási terv.
Azt is mondta, hogy a kormány ‘semmilyen körülmények között’ nem törölheti el a gázolaj jövedéki adóját, mert ennek bevezetését uniós rendeletek szabályozzák. A kabinetnek egyébként abban van mozgástere, hogy bizonyos gazdasági ágazatoknak szubvenciókat nyújt az adó kifizetésére.
Forrás: Agerpres/Digi24