A nyugati szövetségesek rakétaesőt zúdítottak Szíriára
A brit védelmi minisztérium ma hajnali bejelentése szerint a királyi légierő precíziós fegyverekkel sikeres bevetéseket hajtott végre egy olyan szíriai katonai létesítmény ellen, amelynek része volt a szíriai rezsim által saját népe ellen elkövetett vegyifegyver-támadásban.
A tárca londoni tájékoztatása szerint az Egyesült Államokkal és Franciaországgal közösen végrehajtott műveletben négy Tornado GR4 típusú repülőgépe vett részt, amelyek Storm Shadow rakétákat lőttek ki egy volt rakétatámaszpontra Homsz városától hozzávetőleg 24 kilométerre nyugatra. A brit védelmi minisztérium szerint a katonai létesítményben a szíriai rezsim vegyifegyver-összetevőket tárolt, megsértve az ilyen fegyverekre vonatkozó konvencióból Szíriára háruló kötelezettségeket. A tárca szerint a csapásmérés hatékonyságának részletes elemzése még tart, de az előzetes jelek arra vallanak, hogy a rakéták pontossága és az aprólékos célpont-kijelölési tervezés sikeres támadást eredményezett.
Több mint száz repülőgépet és rakétát vetettek be
Több mint száz repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei – közölte ma az orosz védelmi minisztérium.
A tárca közleménye szerint a Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőtt ki. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítette.
A szíriai rezsim szerint a támadásnak más célja volt
Az amerikai-brit-francia légicsapások csak anyagi kárt okoztak a damaszkuszi Barzeh kerületben lévő tudományos kutatóintézetben – jelentette ma a szíriai állami tévé.
Az amerikai védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy ebben a kutatóintézetben fejlesztenek és gyártanak vegyi valamint biológiai fegyvereket. A SANA szíriai hírügynökség arról számolt be, hogy azokat a rakétákat, amelyeket egy homszi katonai támaszpont ellen indítottak el a nyugati gépek, eltérítette a légvédelem, és másutt becsapódva három civil sebesülését okozták. Szíriai katonai források szerint hat katona megsebesült egy Homsz tartománybeli fegyverraktárt érő rakétacsapásban.
A Homsz várostól nyugatra lévő Sín város mellett lévő fegyverraktár megsemmisült. A szír külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a nyugati támadásoknak semmilyen hatásuk nincs a szíriai hadsereg elszántságára a lázadók ellen és az ország egész területének visszafoglalására vívott harcban. A szíriai rezsim szerint a nyugati támadás célja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet vizsgálatának megakadályozása, amely a terv szerint éppen ma kezdődik Dúmában.
A NATO helyesli a támadást
A NATO helyesli a szíriai hatalom vegyifegyver-létesítményei elleni brit, francia és amerikai légicsapásokat – közölte ma közleményében Jens Stoltenberg főtitkár.
Hozzátette: véleménye szerint a támadások révén Damaszkusz kevésbé lesz képes további vegyi támadásokat elkövetni az ország népe ellen. A főtitkár úgy fogalmazott a NATO mindig elítélte, hogy Szíria visszatérően vegyi fegyvert vetett be a háborúban, és ezzel megsértette a nemzetközi szerződéseket. A NATO mint szervezet nem vett részt a Szíria elleni nemzetközi katonai koalícióban.
Oroszország elítéli a légicsapásokat
Az Egyesült Államok és szövetségesei olyan pillanatban mértek csapást Szíriára, amikor az ország esélyt kapott a békés jövőre – közölte ma Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Mint fogalmazott a csapás mögött azok állnak, akik erkölcsi vezető szerepre pályáznak e világon és a saját kizárólagosságukat hirdetik. Dmitrij Szablin, az Állami Dumának a szíriai parlamenttel való kapcsolattartásért felelős koordinátora Damaszkuszban újságíróknak kijelentette: az Egyesült Államok vezette koalíció azért mért csapást Szíriára, hogy megakadályozza a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet kelet-gútai vizsgálatát. A Rosszíja24 orosz hírtévé értesülése szerint orosz sérültje nincs a támadásnak.
Trump szerint a légicsapások célja az elrettentés volt
Donald Trump amerikai elnök szerint a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről az amerikai elnök úgy fogalmazott “ezek nem egy ember tettei voltak, ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt”.
Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán címére is. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem akar meghatározatlan ideig Szíriában maradni.
Izrael szerint jogos volt a nyugati szövetségesek lépése
Izrael szerint jogosak voltak a hajnali amerikai-brit-francia rakétacsapások a szíriai rezsim ellen annak “gyilkos akciói” miatt.
Joáv Galant az izraeli biztonsági kabinet tagja Twitteren azt írta: a Szíria elleni támadás “fontos üzenet a Szíria, Irán és a Hezbollah alkotta szövetségnek”. A közszolgálati rádió szerint a nyugati szövetségesek a támadás előtt értesítették Izraelt.
Irán szerint a koalíció bizonyítékok híján cselekedett
Határozottan elítélte ma az amerikai vezetésű koalíció által a szíriai célpontok ellen az éjjel végrehajtott légicsapásokat az iráni külügyminisztérium. A tárca szerint az Egyesült Államokat és szövetségeseit terheli majd a felelősség a katonai akció következményeiért a térségben.
A teheráni külügyminisztérium szerint a három ország hiteles bizonyítékok híján cselekedett. Reagált a katonai akcióra a Hezbollah is. A szíriai rezsimet támogató libanoni síita milícia a nemzetközi jog kirívó megsértésének nevezte a légicsapásokat. Hangsúlyozták: a Szíria elleni amerikai “háború” nem éri el a célját.
Románia szolidaritását fejezte ki szövetségeseivel szemben
A román vezetők pártállástól függetlenül egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezték a vegyi fegyverek használatát, és szolidaritásukat fejezték ki Románia stratégiai szövetségeseivel ma, miután az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy Britannia a szíriai rezsim állásai ellen intézett légitámadást.
Klaus Iohannis államfő, Liviu Dragnea házelnök és a külügyminisztérium is megszólalt az ügyben. Nyilatkozataikban azt emelték ki, hogy semmi sem indokolhatja vegyi fegyverek bevetését, egy ilyen lépés sérti a nemzetközi jogot, ezért “határozottnak, ugyanakkor arányosnak” tartják az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország válaszát a szíriai Dúma civil lakossága, köztük számos gyerek – ellen elkövetett vegyi támadásra. A külügyminisztérium közleményében egy független és elfogulatlan helyszíni vizsgálatot sürget Szíriában, amelynek alapján felelősségre vonják a vegyi támadás elkövetőit.