A napokban kezdődnek az állagmegőrzési munkálatok
Az időjárás függvényében napokon belül elkezdődhetnek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának állagmegőrzési munkálatai – tájékoztatta az MTI-t ma Lukácsi Katalin, az iskola szóvivője.
Közölte: a biztonságba helyezési munkálatokhoz a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a szerkezeti szakvélemény alapján december 27-én, sürgősségi eljárásban kiállította az építkezési engedélyt. A szakhatósági jóváhagyásokat a munkálatok befejezéséig kell beszerezni – tette hozzá. A szóvivő szerint a sürgősségi beavatkozást előzetesen bejelentették a különböző hatóságoknál, más jóváhagyásra nincs szükség. A diákotthon 95 lakóját befogadó székelyudvarhelyi kollégiumok egyelőre tanév végéig biztosítanak helyet a diákok számára. A Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg harmada december 18-án dőlt össze, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült, őt a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán ápolják. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve sérülésokozás gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál. Az ügyvezető jelenleg 60 napos hatósági felügyelet alatt van.