A nagyáruházakra panaszkodnak a hazai termelők
A mezőgazdasági minisztérium hamarosan tárgyalásokat kezd a feldolgozók és a kereskedők képviselőivel a termékek adójáról és a jogszabálytervezetet a jövő hónapban terjeszthetik elő.
Florin Barbu szaktárcavezető elmondta, hogy az új rendelkezések között a hatóságok büntetést akarnak bevezetni azokra az üzletekre, amelyek nem hajlandók a helyi termékeket alacsonyabb áron kínálni eladásra, mint a hasonló importált termékeket.
A kijelentésének előzménye, hogy a romániai termelők arra panaszkodnak, indokolatlanul távolították el termékeiket egyes nagyáruházak polcairól. Ugyannakkor azzal is vádolják a multikat, hogy elriasztják a helyi cégeket, és árcsökkentésre kényszerítik őket, hogy fenn tudják tartani a magas árréseket.
George Bădescu, Nagy Romániai Kereskedelmi Láncok Szövetségének elnöke szerint azonban nem áll érdekükben, hogy ne kínálják azokat a termékeket, amelyeket a vásárlók kívánnak. Elismerte, hogy egyes esetekben valósak lehetnek a termelők által felvetett problémák, de óva intett az általánosítástól.
A romániai termékek forgalmi adójának szabályozásáról szóló törvény elfogadását a jövő hónapra, a választások utánra halasztották.
A rendelet első tervezetét a mezőgazdasági minisztérium azzal a szándékkal írta meg, hogy megvédje a helyi gazdákat, akik az utóbbi időben arra panaszkodtak, hogy a nagy kereskedelmi láncok tisztességtelenül bánnak velük, nem fogadják el termékeiket a polcokon, vagy indoklás nélkül kivonják azokat az értékesítésből. De az áruházláncok képviselői is reagáltak, és hatástanulmányt követelnek a kormánytól.
Ezzel kapcsolatban Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnap azt mondta, hogy a kormánynak „nem szabad felső határt szabnia” a romániai élelmiszerárakra, még akkor sem, ha meg akarja védeni a termelőit. A kormányfő szerint a döntést minden érintettel való konzultációt követően hozzák meg.
Forrás: RRA