A múlt héten regisztrálták eddig a legtöbb új esetet
A járvány kezdete óta a múlt héten regisztrálták Romániában a legtöbb új Covid 19-es esetet, tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet.
Ebben az időszakban csaknem 300 elhalálozás hozható összefüggésbe a koronavírussal. A jelentés szerint a múlt heti esetek 36%-át Bukarestben, illetve Kolozs, Iasi, Neamt és Bákó megyében regisztrálták, ugyanakkor a fővárosban és 22 megyében a 100 ezer főre eső heti megbetegedés száma meghaladja a 100-at. A korábbi héthez képest ebbe a kategóriába tartozó megyék száma héttel növekedett. A múlt héten 276 gócpontot jelentettek, elsősorban idősek otthonában és gyerekközpontokban, egészségügyi intézményekben, illetve termelő egységekben. Az elhalálozások több mint 30%-át Bukarestben, Krassó Szörény, Bákó, Prahova és Szeben megyében jegyezték. Az elhunytak több mint 80%-a 60 év fölötti volt, a 95%-uk esetén legalább egy másik, alapbetegséget is kimutattak.
Forrás: RRA