A magyarok kollektív megbélyegzése ellen tüntettek
Majdnem százan vettek részt tegnap délután Gyergyószentmiklóson a Gyergyószéki Székely Nemzeti Tanács által szervezett tüntetésen. Vincze Csilla beszámolója.
A megmozdulás célja volt kiállni a jogállam mellet, gyors és igazságos eljárást követelni minden meghurcolt magyarnak, illetve elítélni a magyarság kollektív megbélyegzését. A főtér felső felében összegyűlt emberek különböző feliratokat is tartottak, többek között: Igazságot Mezei Jánosnak, Igazságot Szőcs Zoltánnak, Igazságot Szőke Domokosnak, Igazságot Ráduly Róbertnek, Igazságot Beke Istvánnak, illetve Tiltakozunk a kollektív megbélyegzések ellen, ezek voltak olvashatók, és néhányan székely zászlót is vittek magukkal. Árus Zsolt, a Gyergyószéki SZNT elnöke köszöntőjében elmondta, hogy méltóságteljes és békés rendezvényre hívtak mindenkit, mert a székely nép a jog népe, s tudja azt, hogy az igazság nem létszám, erő vagy hangerő kérdése. A megmozduláson Fórika Sebestyén, a Művelődési Központ igazgatója mondott beszédet, kihangsúlyozva, hogy a torzsalkodásokra egy megoldás van: a szeretet. A tüntetésen a református, az örmény, illetve mindkét romai-katoloikus egyházkerület plébánosa szót kapott, akik az igazság fontossága mellett az ima erejét emelték ki. A megmozdulás a székely himnusz eléneklésével ért véget. Hasonló tüntetést fognak tartani Gyergyószentmiklóson, jövő szombaton is.